A mi caminónk (Porto-Fisterre)

Camino Portugués 13.nap - Caldas de Reis-Padron 18,5km

2014. augusztus 30. - mizakgotti

P1140649

Hajnali "kirohanásos" nap, amely

a  végén főzésbe torkollik :)
2014.08.06. (Caldas de Reis-Padron)

 

A gyaloglás 10. napja:

A zarándokok "életébe" nemcsak az út során bejárt-begyalogolt tájak, épületek, növények, templomok, kálváriák sb. tartoznak, hanem az alberguék "világa" is.
Minden nap más és más helyen van a zarándokok szállása, más- és más körülményhez kell alkalmazkodni. Egyik albergue nagyon zsúfolt és a beosztása sem optimális, de ugyanez előfordult fordított helyzetben is. A legtöbb alberguénk jó helyen is volt és belül is optimális volt a tárgyi és környezeti feltétel. Caldas de Reis abba a kategóriába tartozott, amelynek gyönyörű, történelmi közvetlen környezete volt, de belül zsúfoltan, egyáltalán nem ésszerű elhelyezéssel szállásoltak el közel 45 embert. Mi éppen, hogy bejutottunk és este már a maradék szabad helyekből választhattunk csak; örültünk, hogy láttunk egy üres emeletes ágyat. Na örömünk csak addig tartott, amíg meg nem láttuk, hogy a közvetlen (30cm-re) fekvő szomszédunk lázas beteg és 5 percenként rohant szegény hányni (vírusos hányás-hasmenés), plusz még a mi ágyunk mellett volt a mosdó és a wc mozgásérzékelős lámpával!  Én személy szerint kb. 1-2 órát aludtam összesen. Hajnali 4-kor felnéztem a felső ágyra és tekintetünk összetalálkozott Laliéval (aki szintén semmit nem aludt) "Rajta, inkább induljunk"! Így történt, hogy negyed 5-kor már fejlámpásan úton voltunk. :) Mondjuk én a monotonabb szakaszokon mentemben majdnem elaludtam és ráadásul a szokásos reggeli "café con lechére" 9-nél előbb esélyünk sem volt!

P1140629P1140639Ezen a napon tényleg sokáig gyalogoltunk a hajnali- reggeli sötétségben...

 

P1140659P1140642

Ezen az etapon is mentünk hidakon...  mentünk mezőkön  és mentünk erdei ösvényeken is...mindenütt szép volt a táj, csodás a levegő !

 

P1140647Gyönyörűséges  régi jellegzetes templom... sajnos csak kívülről tudtuk megcsodálni...

 

P1140693P1140688Itt már lezuhanyozva, átöltözve, városnézésre indulva....

Minden ürömben van ám öröm is! Korábban befutottunk Padronba, ahol már mi választhattunk helyet (jól meg is választottuk): ablak mellett, szellősen,  és szélen. Ismerős barátaink is sorra futottak be, de nekik sajnos már tovább kellett menniük, mert már nem volt hely. Az ismerőseink közül az idősebb német zarándoktársunk került csak be, meg is kínáltuk az általunk nap végén összeütött "caminós pasta"-val. Recept: nézd meg mit találsz a hátizsákodban és azt főzd össze! Esetünkben: egy csomag ázsiai tészta, bacon szalonna ( a tegnapi vásárlásból maradt), póréhagyma, sültcsirke fűszersó, bors. A konyhában volt lábos, olaj és só, no meg víz és kész is volt a fennséges, illatos "caminós pasta"!!!

P1140702P1140703

P1140705P1140706

A padroni supermerkado kínálatából egy kis részlet...

 

P1140716P1140700

Padron gyönyörű város, sok-sok látnivalóval és kedves emberekkel !

P1140695P1140709

A padroni alberguénk melletti templom és megmászva a sok lépcsőjét a teraszáról látható panoráma....

 

P1140664P1140672Az albergue bejárata és a hosszú-hosszú zarándoksor... de bejutottunk :) hála a korai indulásunknak.

 P1140727

P1140731

 

Így örül egy magyar zarándok, ha sikerül ágyat kapnia :)  esti kilátás a hálóterem erkélyéről (majdnem az ágyunkból )

P1140668

Ez a nap is fárasztó volt, de nagyon-nagyon szép !  ( itt éppen az albergue nyitására várakoztunk, már papuccsal a lábunkon )

A bejegyzés trackback címe:

https://micaminonk.blog.hu/api/trackback/id/tr246650055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása