Házaspár vagyunk, itt a keleti országhatár közelében, egy kisvárosban.Immár jóval több évet éltünk együtt, mint külön-külön, mert néhány napja volt a 27. házassági évfordulónk :) Ez így olyan egyszerűen - és gyorsan- leírható, pedig mennyi boldog pillanatot, dolgos hétköznapot és sokszor küzdelmes napokat jelent. Mivel e blog abból a célból jött létre, hogy az UTUNKRÓL írjunk bele, így csak röviden: férjem forgalmi szolgálattevőként a vasútnál, jómagam pedig óvodapedagógusként a lakóhelyem óvodájában dolgozom. Szeretjük a munkánkat, de igazán büszkék a gyermekeinkre vagyunk: 3 nagyfiú és 1 kisleány boldog szüleiként. Szüleink egészsége és gyermekeink idősebbé válása mostanra tette lehetővé azt, hogy "csak" ketten , egymás kezét fogva és támogatva elindulhassunk a saját caminónkra. Már maga a tervezgetés és a készülődés is több, mint egy éve kezdődött és sok-sok boldog pillanatot jelentett, de maga az ÚT, a gyakorlati megvalósulás lesz - reményeink szerint- további erősítő kapocsa házasságunknak. Izgalommal várjuk, hogy mit hoz elénk Isten a zarándokút során akár megoldandó problémaként, akár szemet gyönyörködtető ajándékként. Bírjuk- e majd a monotonnak tűnő kilométerek legyűrését és a minden bizonnyal magas hőmérséklet testi tüneteit ? Tudjuk-e majd akár lelkileg, akár -ha kell- testileg támogatni, erősíteni egymást ? A hétköznapok szeretete, az évek alatt összecsiszolódott, másikra rezonálni tudásunk működik-e az ÚT során is, amikor az isteni gondviselésre és csak egymásra leszünk utalva ? Sok-sok kérdés, melyre az ÚT felel. Nos, hát: INDULJUNK !
Családi kép :)
Zitát is megihlette az utazásunk.:)
Ui: Ezeket a sorokat az indulás előtt 4 nappal jegyeztem le a naplómba, és igaz, hogy már most, az ÚT megtétele után vagyunk, de változtatás nélkül adom most közre ezen a blogon bemutatkozásképpen.